ÉS, 50. évfolyam, 18. Fáy Miklós
" (...) Ha mindez azonban nem csak színpadi valóságként jelenik meg, hanem azon kívül is, tehát ezzel a szenvedélyes józansággal, hogy éneklünk, mint a dívák és divók, csak közben mégis úgy tartjuk magunkat, hogy a támaszunk tökéletes legyen, akkor tényleg az élet tör be a színpadra, szakmunkások állnak a pódiumon, és mintha ők maguk is látnák magukat, olyan megrendülten jönnek ki a függöny elé meghajolni.
Mert hogy lényegében ennyit akartam mondani. Csak játszom a higgadt megfigyelőt, de úgy zokogtam a negyedik felvonás alatt, mint a záporeső, és nem azt néztem, vajon Scottónak hol van a váltóhangja, hanem kétségbeesetten törtem a fejem, hogy ezt a helyzetet hogyan lehet egyáltalán túlélni. És imádkozik az ember des Grieux-vel együtt, nem Manon életéért, csak hogy neki ne kelljen ilyesmit átélni, mert azt kibírni nem lehet. Még nézni is nagyon nehéz."
momus.hu, Széphegyi 2006-04-10
" (...) A gond az, hogy kevés olyan komponista van a 19-20. századi operaszerzők között, aki ennyire tudatosan fogalmazott volna. Puccinit nem lehet átértelmezni. Minden gondolat, minden érzelem, külső és belső történés ott áll - nem is nagyon kódoltan - a partitúrában. A dallamívekben, a harmóniákban, de még a hangszerelésben is. Ahogy Puccini egy dallammal szerelmet vall, azt nem lehet idézőjelbe tenni, átértelmezni, megkérdőjelezni. Nála a fehér az fehér, és nem a feketének egy árnyalata. A szerelem szívből jön, a tragédia nem játék. (...)"
