Kamra

A bel canto és a magas "C"

A magas "C" fogalma elválaszthatatlanul összekapcsolódik a legnagyobb bel canto-tenoristák nevével. A magas férfihangot már a kasztráltak korában, a 17. és 18. században is ünnepelték. A 19. században a kasztráltak szerepkörét egyfelől a primadonnák, másfelől a tenorok vették át. A tenorhang a természet különleges ajándéka. Különlegessége abban áll, hogy a kényelmetlen és természetellenes hangfekvésben a hang sugárzó erővel és színnel, hősies pátosszal szólal meg. A jó tenorhang ritka, minta fehér holló. Tíz kiváló basszistára és húsz jó szopránra esik egy igaztán jó tenorhang. Tenoristának születni kell. A belcanto-tenoristának más a hangszíne, mint a Wagner-tenoristának. Utóbbinak nagy kitartásra és harsonaszerű átütő erőre, sőt bizonyos fokig monumentális hangra van szüksége. A belcanto-tenorhangot lágy szépség és természetesség jellemzi. Az enyhe klíma, a Földközi-tenger közelsége, a barátságos táj, a simogató napfény, a langyos levegő és és még számtalan más mediterrán tényező játszik szerepet abban, hogy a tenorista igazi hazája a dél, Itália és Spanyolország.

(Opera. Zeneszerzők. Művek. Előadóművészek., szerk: Batta András, Vince Kiadó, 2006. 700. old.)