"Nőhódítás=világhódítás. Pinkerton immorális hitvallását az első felvonásbeli áriában nem kell politikai kód szerint értelmezni, mert az maga az ifjú, nagy étvágyú amerikai imperializmus kendőzetlen politikai nyilatkozata. A tengerész nem magáról énekel, hanem a yankee-ről: bárhol jár a világon, a vagabund yankee az élvezetet hajszolja, és nem fél a kockázattól. Utóbb koccint a konzullal: „America forever!" Puccini pedig, esetleges félreértéseket kerülendő, rágyújt a Star-Spangled Banner nótájára -akkor még nem az Egyesült Államok nemzeti himnusza, de már a Navy hivatalos indulója. Ironikusan hangzik a maga helyén, nem úgy, nem azért szól, hogy rokonszenvet ébreszszen a rámenős hajóstiszt és „olcsó evangéliuma" (facile vangelo) iránt; de a jelenlévő másik amerikai, aki fejcsóválva annak minősíti, nagyon életlenül exponált alak (Sharp-less), aligha képviselhetné hitelesen a másik, morális Amerikát. No de vajon kik és hogyan képviselik az imperializmus által kizsákmányolt Japánt? Imbecillisen vidám vagy dühöngő alakok Cso-cso-szán családjában, Goro, a Pinkertonnál is erkölcstelenebb kerítő, Yamadori, ki nem kevesebb nőre tekint vissza, mint ahányra Pinkerton előre (de nem átall Butterflynak örök hűséget ígérni). És a gyászos történet a mikádó kegyetlenségéről, a család balsorsáról! Pillangókisasszony elszenvedte már a saját kultúrája minden elképzelhető csapását, és e tapasztalatok birtokában valójában semmi oka nem lenne rá, hogy mást várjon az idegen kultúrától, mint újabb csapásokat. De ő az első felvonás szövegének és zenéjének sokszori, nyomatékos utalása szerint még gyermek -tizenöt éves -, és a szőke, kék szemű félistentől, meg annak ismeretlen Istenétől várja a szabadítást saját társadalma nyűgeitől. Mosco Carner figyelmeztet, hogy a történet ős-elbeszélése, Pierre Loti Madame Chrysanthème-ja békésebben végződik: ott a gésa filozofikus derűvel fogadja a játékházasság végét, és a búcsú pillanatában bevételét számlálja. A japán lány teljes odaadása az új istennek, és az ebből következő tragédia az amerikai átdolgozók, Long, még inkább Belasco találmánya: az imperializmus másik oldala, jellegzetes nyugati szentimentalizmus. De a Nyugat tudja, hogy érzelmei valójában nem olyan mélyek, mint állítja magáról: nők, akik öngyilkosságot követnek el vagabund ripőkök miatt, csak másutt léteznek. Távolban, idegenként. Madama Butterfly valójában a Nyugat másik arcát, az érzelmeset, a hűségeset testesíti meg. Pillangókisasszony vágyálom. Ahogy vágyálom volt és egyelőre az is marad a szőke hajú, kék szemű japán gyermek, vagyis a kultúrák termékeny találkozása."
Tallián Tibor
http://www.muzsikalendarium.hu
