Kamra

Fodor Géza:
Verdi-operák DVD-n (4)
Traviata

(...) De az előadásból messze kimagaslik Renato Bruson, a legjobb, merem mondani: az egyetlen tökéletes Germont, akivel találkoztam, mégpedig nemcsak felvételen, hanem az Operaház színpadán is. A Verdi Traviatáját atavisztikusan szentimentalizáló dumas-i irányregény/-dráma indulata ezt a polgárapát mindig többé-kevésbé negatív irányba tolja, még Violetta iránti empátiájától meg nem fosztva is nyársat nyelt, begombolkozott, korlátolt figurának mutatja. Valóban korlátolt, annyira, amennyire mindenki az, hiszen a saját nézőpontjából, perspektívájából látja a világot - a drámai forma éppen e relatív igazságok konfrontálásán alapszik, és megrázó hatása abban áll, hogy a befogadót folytonos perspektívaváltásra kényszeríti. Germont-nak tudniillik igaza van, s bár igazsága relatív igazság, attól még erős igazság: sohasem értettem, hogy egy derék, integer polgárnak miért kellene lelkesednie azért, hogy a fia egy kurtizánnal él. Germont tudniillik csak a II. felvonás fináléjában, későn ismeri meg igazán Violettát olyan mélységben, minta közönség, mivel nem olvasta vagy láttaA kaméliás hölgyet, az operának pedig nem nézője, hanem szereplője. A polgári erkölcsöt - az álszentségnek egyébként minden erkölcsben benne rejlő lehetősége miatt - globálisan álszentnek minősíteni nem más, mint semmit sem érteni a civilizáció folyamatából.

Verdi Germont-ja nem kevésbé nemes lélek Posa márkijánál, csak éppen világnézete nem terjed túl az adott életvilágon, nem utópista ideológus. Bruson az egyetlen általam látott baritonista, akinek Germont-ja nemcsak komplex, hanem teljes. Minden ízében nemes férfi, aki nagy jelenetükben érzékenyen, egyre empatikusabban követi Violettát, anélkül, hogy kérdésessé válna számára az a felelősségérzet és ?tudat, amely el kell hogy töltsön egy polgárapát, akinek nem az a dolga, hogy túllásson világának normáin, ráadásul még egy lánya is van, akinek a normális élete ugyanezen normákon alapszik. A figura megértéséhez e kritikus jelenetben az is hozzátartozik, ahogy utóbb, a II. felvonás fináléjában viselkedik és amit ott megél: tudniillik fiának megfeddése és annak megérzése, hogy igazának a következményei nemcsak fájdalmasak, hanem tragikusak is. A Traviata főszereplői Violetta és Alfréd, s az utóbbi is megszenvedi a drámát, de a tragikus figurák: Violetta és Germont. Ez az a teljesség, amely Bruson alakításának sajátja, s amelynek még nem láttam párját.

(...)

Muzsika 2007. január, 50. évfolyam, 1. szám, 28. oldal